2017. szeptember 17., vasárnap

Update1 Haul

Sziasztok! Mint azt a korábbi Életmód bejegyzéseimből láthattátok már a képeken elég sok Update1 terméket fogyasztok a mindennapokban. Nagyon szeretem ezeket a termékeket, hisz amellett, hogy egészségesek nagyon finomak is. Nemrégiben pedig egy nagyobb bevásárláson jártam a boltban, és gondoltam megmutatom nektek miket szereztem be.


 Az első termék amit beszereztem az egy Őszibarack-Citromfű ízesítésű C-vitaminos üdítő. Mivel a kedvenc narancsos italomat nem találtam, ezért esett rá a választásom. Egyelőre még nem ittam belőle, de nagyon kíváncsi leszek rá. 


 A következő dolog olyan valami, amivel már régóta szemeztem, de valahogy mégsem kóstoltam meg nagyon sokáig. Ez pedig a banános ízű Esti shake. Jelenleg még csak 2 napja iszom, így a hosszabb távú pozitív hatásáról a későbbiekben tervezek bejegyzést írni. Mivel vízzel iszom, hogy a tejjel nem vigyek be plusz CH-t nem igazán tetszik az íze, és nekem túl édes, így következőre más ízt választok.


Beszerezem a szokásos tészta adagomat is. Ezúttal spagettit, pennét, és rizstésztát vásároltam. Az utóbbi kettőt még nem ettem, de a spagettit imádom és gyakran eszem.


Megvettem az első Norbis lisztemet is, valamint hozzá Panírmorzsát, mivel a hétvégén rántott hús volt az ebéd. Nagyon pozitívan csalódtam, ugyanolyan íze volt, mint bármelyik rántott husinak. ☺


És jöjjenek az új kedvenceim. A kókuszos müzli. Annyira, de annyira finomak. Egyébként ehhez hozzátartozik az, hogy világ életemben utáltam a müzliszeleteket, de ezek isteniek.


 Vettem egy adag kakaós krémet is, mivel már nagyon hiányzott. Tegnap már meg is kóstoltam, és nagyon finom. 


Eddig másféle folyékony édesítőt használtam, de most úgy döntöttem kipróbálom a Lovely Sweet-et.


És végül két helyben sütött péksüteményt is megkóstoltam. A füstölt sajtos croissant, és a kakaós csigát. Mindkettő finom volt, de ha választanom kellene a csiga ízlett jobban.


2017. szeptember 4., hétfő

Visszamentem a suliba!

Sziasztok!
Ez nem egy szokásos Back to School bejegyzés lesz, hiszen nem nagyon tudnék így felnőttként sok terméket mutogatni amit beszereztem, mivel már csak néhány dologra van szükségem. Ezeket természetesen láthatjátok a fotókon. Egyébként ezt a pár terméket, amit be kellett szerezni imádom.♥


Sokkal inkább arról akartam írni néhány mondatot, hogy visszamentem az iskolába. Igen, ezt úgy értem, hogy tavaly nem jártam sehova, mert úgy gondoltam keresek (és találok is) munkát, de mivel a mai napig sem sikerült, úgy gondoltam visszamegyek szerezni egy OKJ szakmát. A választásom az Eladó szakra esett, mivel egyrészt kereskedelmet tanultam középiskolában, másrészt mindig is szerettem volna ruházati eladó lenni. 

Az első tanítási napom péntek délután volt, és egyelőre nem sok mindent tudok róla mesélni, hiszen ezen a héten derül ki az órarend, és az is hova mehetek majd gyakorlatra. Az osztályba elég sokan vagyunk, de úgy gondolom idővel a létszám sokkal kevesebb lesz. 

Amit még szerettem volna nektek megmutatni az az iskolatáskám, amit az Avonból szereztem be és imádom. Hatalmas méretű, és eddig a minőségével is teljesen elégedett vagyok.  


Tudom, hogy ez nem lett valami hosszú bejegyzés, de csak nagy vonalakban szerettem volna elmesélni mi történik velem mostanában. ☺

2017. augusztus 29., kedd

Kedvenc sminktermékeim 2017

Sziasztok!
Nagyon szeretek sminkelni, ezért úgy gondoltam miközben elkészítem a sminkemet készítek fotókat a kedvenc termékeimről, és megosztom veletek is. Előre szólok, hogy nem vagyok profi, sőt még csak nagyon ügyes sminkes sem.

Előtte

Mint minden sminket ezt is alapokkal kezdtem el. Először is felvittem a Maybelline Baby Skin primerjét, amit már több mint egy éve használok , és bár nem mondom, hogy a legjobb primer, mégis gyakran esik rá a választásom. Ezúttal a Bourjois márka Healthy Mix alapozóját használtam. Ezt a terméket még csak 2-3 hónapja próbálgatom, de meg vagyok vele elégedve, közepes fedést nyújt. Az illata pedig isteni, engem leginkább a dinnyére emlékeztet. Ezután az Avon Luxe korrektorját használtam, ami az egyik legnagyobb kedvencem az eddig próbált korrektorok közül, és ráadásul elég világos is az én halvány bőrömhöz. Ehhez a sminkhez az Avon szemhéjalapját használtam, amit krémes állaga miatt szintén a kedvenceim közé tudok sorolni. Végül a Rimmel Stay Matte púderével fejeztem be a feladatokat.


Alapozás után


A következő feladat a szemöldököm elkészítése volt. Nekem elég vastag, sötét szemöldököm van/volt, amit régebben nem annyira szerettem, ezért eléggé kiszedtem, ami nem igazán nő vissza A szemöldökömet mindig magam rajzolom meg. Az Essence Eyebrow Stylist szettből vettem elő egy szemöldök sablont. Imádom ezeket a formázó sablonokat, nagyon sokat segítenek. A szemöldök formáját a Maybelline szemöldök ceruzájával rajzoltam meg, majd az Avon True szemöldök ceruzámmal beszíneztem teljesen. Ezután a Max Factor szemöldök géljével fixáltam a szálakat. Végül az esetleges hibákat a Supracolor alapozóval, és egy ecsettel javítottam ki.


A szemsminket most egy Maybelline Color Tattoo-val, egy I heart makeup palettával készítettem el kékes-feketés színűre.


A szemem kihúzását az Avon True szemceruzájával készítettem el, amit immár 3. éve használok, és tökéletes. A tusvonalat pedig a L'oreal Perfect Slim szemhéjtusával csináltam, ami a legjobb tus, amit valaha próbáltam.


 A kontúrt a Rimmel Kate Moss Sculpting palettájával készítettem, a highlightot pedig az Essence Blossom Dreams highlighterjével.


Ezután következhetett a szempilla göndörítése, majd felvittem a pilláimra az Art Deco Color & Care spirálját.


Végül jöhetett a száj, amire most az Avon matt rúzsai közül választottam a kedvenc halvány rózsaszín árnyalatomat. 


Utolsónak pedig fixáltam a teljes sminket az Avon fixáló spray-jével.


 A végeredményről pedig itt van néhány fotó:



2017. augusztus 27., vasárnap

DM Kedvencek - Ragyogó otthon

Sziasztok!


Nemrégiben lehetett ismét Dm Kedvencek dobozra jelentkezni, és ezúttal sikerült megnyernem a Ragyogó Otthon elnevezésűt, aminek nagyon örültem, mert sok számomra hasznos dolog került a csomagba.  


A dobozban 6 teljes kiszerelésű termék volt, és kettő darab minta verziós. Az első dolog a Jar Platinum termékekből a citrom-lime illatú, aminek azért örültem mert ez mindig jól jön, és nem mellesleg a kedvenc mosogatószerem.


Volt benne kettő féle törlőkendő is. Ezeknek szintén nagyon örültem, mert mindig törlőkendőket használok takarításkor. Az egyik a DM saját márkás Denk mit termékeiből a bútortisztító kendő. Szeretem ezt a márkát, úgyhogy nem hiszem, hogy csalódnék majd benne. A másik pedig a Cif Power&Shine fürdőszoba tisztító kendője. Kifejezetten fürdőszobába való kendőt még sosem próbáltam, így izgatottan várom hogyan teljesít majd.


Kaptunk egy csomag gumikesztyűt is, ami nagyon szép színes, bár semmi extra nyilván, de ugye mindig jól jöhet.


A két minta termék nem más volt mint a Lenor Unstoppables illatgyöngyök, amit annyira nem mondanék kis méretűnek (180 gr), de kisebb mint a boltokban kapható. Korábban már kipróbáltam ezt a terméket, és isteni illatot ad a ruháknak. A másik pedig a Denk mit Textilillatosítója, amit mosógépbe és szárítógépbe lehet használni.


Még sosem próbáltam az Ariel mosókapszuláit, mert úgy éreztem nem érik meg az árukat, de most a csomagban lapult egy 14 darabos kiszerelés belőle. Az illata nagyon jó, és már várom, hogy kipróbáljam őket.


A dobozban lapult még a Bref wc rudak közül a Pure White elnevezésű. Ezt a termékcsaládot már régóta használom, bár őt még nem próbáltam. Ami elsőre furcsa volt, hogy akárhogy szagoltam nem éreztem illatát.

Avon Haul Augusztus

Sziasztok!

Ismét hoztam nektek egy Avon megrendelésekről szóló bejegyzést, méghozzá az augusztusi katalógusból. 

 

Az első dolog amit beszereztem a Senses Sensual La Vita tusfürdő. Nagyon régóta nem próbáltam már az Avonnak ezeket a termékeit, mert régebben nem igazán fogott meg egyik fajta sem, de nagyon megtetszett az illata a katalógusban, így gondoltam teszek egy próbát. Egyelőre nem használtam még, de az illatában nem is csalódtam, hiszen ugyanolyan kellemes parfümös mint az újságban volt. 

Ár: 650 forint

 Korábban már biztosan említettem, hogy imádom az Avon körömlakkjait, mert számomra ár-érték arányban a legtökéletesebbek. Ezúttal kettőt kaparintottam meg. Az egyik a Magic Effects Mineral Crush kollekcióból a Pearl árnyalat. Amikor még nem volt 'mark' elnevezése a lakkoknak már szereztem be ebből a fajtából egy ezüstöset, most viszont egy barnásabb árnyalatot választottam már az őszre hangolódva. Ez is ugyanolyan csodás mint az ezüst, bár felkenve a körmökre inkább látszik ő is ezüstnek mint barnának. Ezenkívül nagyon tartós, jelenleg 5 napja a körmömön van és alig kopott meg, valamint remekül fed egy rétegben is.

 

A másik pedig a magazinban szeptembertől kapható Pink Illusions kollekcióból a Digital Illusion, ami egy halvány rózsaszín árnyalat, erős fényben kékes csillámokkal. Erről már nem tudok annyira sok pozitívat mondani, mert bár nagyon szép a színe van nem a legtökéletesebb termék. Az első dolog amit észrevettem, hogy három rétegben kellett felvinnem és még így sem volt 100 %-os a fedése, a második pedig, hogy fedőlakkal is már egy nap után minimálisan ugyan, de kopni kezdett.

Áruk: 1398 forint



Mivel most nagyon kedvezményes áron lehetett hozzájutni, mindössze 399 forintért, ezért beszereztem az Avon Today Tomorrow Always testápolói közül a Today elnevezésűt. Nagyon kellemes, parfümös, de nem erős illata van, és jól hidratál, de semmi extra.

Ár: 1699 forint


Az utolsó termék pedig egy olyan termék, amit régóta használok már - bár akkor még ő sem mark néven futott - ez pedig az Avon Fixáló Spray-je. Nekem teljesen bevált, szinte egész nap bírja tőle a smink, ráadásul nagyon kevés elég belőle, így rengeteg ideig elég. 

Ár: 1799 forint

2017. augusztus 22., kedd

Életmód - 5 hónap

Sziasztok! Nagyon régen volt bejegyzés a blogon, diéta témába pedig végképp. Túl vagyok az első 5 hónapon mióta elkezdtem fogyókúrázni, és úgy döntöttem innentől életmód lesz ezeknek a témájú posztoknak a neve, mert számomra ez egy hosszútávon tartható állapot, amitől sokkal jobban érzem magam a testemben mint eddig bármikor. Szó sincs arról, hogy már meg lennék elégedve magammal, de amikor ránézek a néhány hónappal ezelőtti képeimre elborzadok, és arra tudok gondolni, hogy soha többé nem szeretnék így kinézni.

2017. április - 2017. augusztus

A fogyásom most már lassabb, hiszen jelenleg -20 kg-nál tartok, bár szeretnék még leadni körülbelül 10-et. 




Természetesen ebben a bejegyzésben sem feledkezem meg arról, hogy néhány finom, egészséges terméket mutassak meg nektek.

Nemrég fedeztem fel, hogy megjelentek Magyarországon a Tretter's márkájú zöldségchipsek. Nos nemrégiben én is kipróbáltam, és egy zeller-céklarépa ízűre esett a választásom cheedar sajtos fűszerezéssel. Kellemeset csalódtam (sokkal rosszabbra számítottam). A céklarépásak kifejezetten finomak, és ezért kibékültem a zelleressel is. A fűszer pedig nagyon finom rajta.
Régóta szeretem a diabetikus Ela ostyaszeleteket, de eddig nem kóstoltam a bevonatosakat. Ezúttal egy mogyorósat, és egy sima kakaósat ettem, de sajnos a bevont nélküli Ela szeletek sokkal finomabbnak bizonyultak.

Sokáig szemeztem a boltban az Update1 joghurtokkal, mivel nem vagyok egy nagyon rajongója semmi ilyen terméknek, de megkóstoltam az epreset és a barackosat is, és isteni ízük van. Bár ha választanom kellene a barackos sokkal jobb. És természetesen még mindig nagy kedvencem az Update1 rudi.

Az elmúlt időszakban többször ettem szendvicset mint eddig. Ehhez pedig Update1 vajkrémet fogyasztok (ami a világ legjobb vajkrémje, minden túlzás nélkül), light sajtot (itt jelenleg a Leerdammer Lightlife sajtja van, de a Hajdú Light még finomabb), valamint a Karát márka sonkáit. Kenyérnek több opciót is szoktam választani attól függ melyik boltban járok éppen: Update1 formakenyér, Penny szénhidrát csökkentett kenyér, Chia magos vekni (CBA Príma)....

2017. július 4., kedd

Manó megérkezett!

Sziasztok!
Az eddigi legboldogabb posztomat írhatom, ugyanis megérkezett hozzánk a cicám, a Manó. Az ő történetét már korábban leírtam, így ha még nem olvastátok megtehetitek. A napokban új albérletbe költözünk, ezért június 30-án el tudtuk őt hozni, és immár szobacica lett.
A költözés napja nem volt egyszerű a számára, nagyon sok stresszhatás érte (szállítóbox,orvos,autózás,új hely stb...), de azóta egyre jobban kezd feloldódni, és egyre többet hallani a hangját is. Az első három napban az ágy alatt töltötte szinte minden idejét, most már sokszor feljön az ágyra is. Az étvágya kiváló, ezért hajnalba is felkelt bárkit ha éhes. 

Manó FB oldala is elkészült, amit EZEN a linken találtok meg. 

Természetesen hoztam pár új fotót is róla. 😊

Manó mikor megérkezett egyből a legkisebb helyet, vagyis a radiátor alját találta meg.

De viszonylag hamar megtalálta az ágy tetejét is, ahol szeret üldögélni.

 A fürdés viszont egyáltalán nem tetszett neki.

 A reggeli ártatlan feje, miután a szolgákat nem hagyta aludni.