Sziasztok!
Ez nem egy szokásos Back to School bejegyzés lesz, hiszen nem nagyon tudnék így felnőttként sok terméket mutogatni amit beszereztem, mivel már csak néhány dologra van szükségem. Ezeket természetesen láthatjátok a fotókon. Egyébként ezt a pár terméket, amit be kellett szerezni imádom.♥
Sokkal inkább arról akartam írni néhány mondatot, hogy visszamentem az iskolába. Igen, ezt úgy értem, hogy tavaly nem jártam sehova, mert úgy gondoltam keresek (és találok is) munkát, de mivel a mai napig sem sikerült, úgy gondoltam visszamegyek szerezni egy OKJ szakmát. A választásom az Eladó szakra esett, mivel egyrészt kereskedelmet tanultam középiskolában, másrészt mindig is szerettem volna ruházati eladó lenni.
Az első tanítási napom péntek délután volt, és egyelőre nem sok mindent tudok róla mesélni, hiszen ezen a héten derül ki az órarend, és az is hova mehetek majd gyakorlatra. Az osztályba elég sokan vagyunk, de úgy gondolom idővel a létszám sokkal kevesebb lesz.
Amit még szerettem volna nektek megmutatni az az iskolatáskám, amit az Avonból szereztem be és imádom. Hatalmas méretű, és eddig a minőségével is teljesen elégedett vagyok.
Tudom, hogy ez nem lett valami hosszú bejegyzés, de csak nagy vonalakban szerettem volna elmesélni mi történik velem mostanában. ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése