2017. június 13., kedd

Diéta - 10. hét

Sziasztok! 3 hete nem volt új bejegyzés a diétámról, amit sajnálok, de most úgy gondoltam leírom mi történt az utóbbi időben.
A 8. és 9. hétben szépen fogytam tovább, sőt még talán kifejezetten jól is, de az utóbbi egy hétben sajnos egy-két dolgot elfogyasztottam ami nem fért bele. Ennek eredményeképpen múlt hét óta nem fogytam ugyan, de nem is híztam. Most viszont újult erővel, szigorúan folytatom. Ráadásul tegnap futni is voltam, igaz nem sokat, mert 2 éve nem futottam már rendszeresen, valamint ugrókötelezni is elkezdtem.
Az eddig elért eredmény -13 kg, de még így is nagyon messze a cél.😁


Talán ez a fotó a legfontosabb eredményem eddig, ugyanis észrevehető, hogy egyszer sem osztottam meg magamról a blogon egész alakos képet. Nem, most sem vagyok elégedett magammal, de tudom, hogy teszek azért, hogy vékonyabb legyek, és ez a fontos. 

Persze most sem felejtem el megosztani veletek az aktuális, kedvenc termékeimet. 😉


Mostanában a legtöbbet fogyasztott italom (a Sprite Zero-n kívűl 😀) a Sió Light Őszibarack. Igen, tudom ezt a gyümölcslevet szigorúan kell beleépítenem a diétámba, de sikerül. A másik termék, amik mindenkinek tudnék ajánlani ha diétázik ha nem az az Aldiban kapható Knuspi nevű ostya.  Ízre szinte teljesen ugyanolyan mint a Knoppers, viszont nem tartalmaz hozzáadott cukrot, és teljes kiőrlésű a nápolyi. 


Az előző diétás bejegyzésben már meséltem a Single Zero jégkrémekről, de továbbra is csak jókat tudok róla mondani. Azóta megkóstoltam ezt a kókuszos-csokis ízt is, és isteni finom. Talán az apró hibája az, hogy a csoki nem annyira érzik rajta, de ez nekem nem akkora gond, ugyanis imádok mindent, ami kókuszos.

 Sajnos most egy olyan terméket is hoztam, ami nem igazán vált kedvencemmé, és ez nem más mint az Update1 Stewardess. Ez egy kakaós krémmel töltött keksz, aminek a keksz részével nincs is probléma, viszont szerintem a töltelék egyáltalán nem jó ízű. Úgy érzem maradok az Update1 Cookie King kekszeinél, amik viszont nagyon finomak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése