2017. március 31., péntek

Avon Haul

58.jpg

Sziasztok!
Mivel már hónapok óta nem raktam fel Avonos haul bejegyzést úgy gondoltam itt az ideje egy újabbnak. Ebben a hónapban viszonylag sok mindent vettem tőlük, ezért is szerettem volna veletek is megosztani miket szereztem be.

60.jpg

Az első termék egy Levendulás lábpakolás, amely agyagot tartalmaz, és segít lehámlasztani a száraz bőrt. Egyelőre még nem próbáltam ki, de az illata nagyon kellemes.
Ár: 779 forint

61.jpg

Újravettem a szokásos Avon True szemöldökceruzámat is, amely évek óta hű társam. Össze sem tudnám számolni eddig hány darabot használtam el belőle. Nagyon szeretem, mert krémes állaga van, és így könnyen felvihető, de mindemellett nagyon jól pigmentált is, és ha egész nap rajtam van akkor sem kenődik el, vagy kopik le.
Ár: 1398 forint

62.jpg
63.jpg

Beszereztem egy újabb körömlakkot. Igen, tudom, hogy nem annyira tavaszias szín, de szerintem gyönyörű színe van. Ez az Avon True Colors lakkok közül a Decadence árnyalat, és ez egy sötétebb lilás szín.
Ár: 1398 forint

64.jpg

Többféle Avon parfümöt/kölnit próbáltam már, de ezek közül mindösszesen kettő volt ami igazán megfogott. Az egyik a Little Black Dress nevű, a másik pedig a képen látható Avon Dreams parfüm. Egy picit édeskés illat, amit én kifejezetten szeretek.
Ár: 4099 forint

65.jpg

Izgatottan vártam, hogy végre megjelenjenek az Avon Mark rúzsok, és nem csalódtam bennük. Elsőre a csomagolásuk fogott meg, amiért ennyire egyedi és vagány. De azután kipróbáltam a termékeket, és hihetetlenül jók. Pigmentáltak, és nagyon tartósak.

66.jpg

Két színben rendeltem belőlül. Az egyik a Pink pop, ami értelemszerűen egy rózsaszínes árnyalat, a másik pedig a Berry Cute, ami egy lilás szín. Mindkettő színnel nagyon meg vagyok elégedve, de talán a pinkesebb kicsit közelebb áll hozzám.

67.jpg

A rúzs ezenfelül teltebb ajkakat is ígér. Nos én ilyet nem tapasztaltam tőle, de számomra ez is nem is volt fontos.
Ár: 1699 forint

68.jpg

2017. március 28., kedd

Újra diéta!

Sziasztok. 2 hete belépett egy új dolog az életembe, ami nem más mint hogy újra elkezdtem a diétát. Számomra ez nem annyira újdonság, mert körülbelül 1,5 évvel ezelőtt már fogyókúráztam elég huzamos ideig, de aztán egyszer csak valahol abbahagytam...
Most viszont nagy lelkesedéssel vágtam újra bele, és nagyon remélem, hogy fel se fogom adni.
Az evésről annyit, hogy próbálom betartani a napi 1000 kalóriás étrendet, de maximum 100-200 kalóriával csúsztam eddig rajta túl. Nem érzem azt, hogy emiatt éheznék vagy fáradtabb lennék, mert próbálom keresni az alacsonyabb kalóriatartalmú ételeket, és így eleget ehetek. Ezenkívűl pedig gyekszem minél több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani. Már csak a napi 3 pohár 2in1ben kávémat kellene minimum 1 vagy 2 -re lecsökkentenem.
Mindennap szedek be Damona Ördögnyelv kapszulát, amitől természetesen nem lehet csodákat várni, de nagyon jó emésztést segítő vitamin.

66.jpg

Mozgásként tornázok hetente körülbelül 2-3 napon, de hetente 3-4 napon nagyon sokat szoktam gyalogolni is.
Ezeken kívűl pedig tervezem, hogy futni is el fogok járni. Amihez már ki is váltottam a DM pontjaimból egy szuper karpántot világoskék színben. Ha nektek is tetszik akkor 50 active beauty pontért lehet kiváltani, és 10 színben elérhető a DM üzletekben!

67.jpg

Az eredmény pedig 2 hét alatt mínusz 2 kiló, aminek én nagyon örülök, mert teljesen elégedett vagyok azzal, ha átlagosan hetente egy kilóval leszek kevesebb.

2017. március 16., csütörtök

Essence highlighter

Nemrégiben érkezett meg a drogériákba az Essence márka Blossom Dreams nevű tavaszi trendkiadása, amit én csak egy termék miatt vártam igazán, és ez a szivárvány színű highlighter.

74.jpg
Mivel egy nagyon frissen beszerzett termék ez számomra, ezért még csak egyszer próbáltam ki, de teljesen elégedett vagyok az eredménnyel. Annyi elmondható róla, hogy ez inkább egy visszafogottabb, mindennapos highlighter, szóval aki a nagyon csillámos fajtákat szereti annak nem biztos, hogy ő lesz az igazi.

75.jpg

Némelyik szín jól pigmentált, de vannak amelyek kevésbé. Viszont ha egyszerre használjuk az összeset, akkor ezzel nincs probléma. Nagyon picit porzik, de elviselhető.

76.jpg
77.jpg

Az én véleményem az, hogy ez egy hétköznapi, de csodaszép highlighter, amit valószínűleg még használni fogok jó párszor.
Beszerezhető a Rossmann drogériákban 1250 forintos áron!

2017. március 10., péntek

Manó története + Kisállat TAG

IMG_20170118_093730_422.jpgSziasztok. Ma egy igazán különleges bejegyzést hoztam, ugyanis amikor elkezdtem ezt a személyes jellegű oldalt nem gondoltam volna, hogy erről a témáról is fogok írni, de most mégis rászántam magam. És ez nem más mint az én cicám, Manó.




De mielőtt leírnám az ő történetét elkészítettem a Kisállat TAG-et is.

1. Hogy hívják a kisállatod? Manó
2. Milyen fajta állat ő? Házimacska
3. Milyen régóta van nálad? Sajnos egyelőre nem él velem, de 2016. június végén találtunk rá.
4. Hogyan szerezted? Ő szerzett engem. :D
5. Milyen idős? Ezt nem tudom pontosan, de körülbelül 1 éves múlhatott.
6. Van-e valami vicces tulajdonsága? Igen, nagyon félős, és emiatt szeret elbújni.
7. Mit jelent számodra a kapcsolatod a kisállatoddal? Nagyon fontos nekem, olyan mintha a családtagom volna.
8. Milyen beceneveken hívod a kisállatodat? Manó, Manócska, Szivem, Drágám, Manó baba

Manó története
Ez most egy picit hosszabb poszt lesz, mivel még soha nem írtam a cicámról. Viszont ezekután igyekszem csak apróbb bejegyzéseket írni róla, ha történik valami érdekes.

jooooo.jpg
2016. július

Manó 2016. június végén érkezett meg az emeltes házhoz tartozó közös parkolóba. Eleinte nem volt túl barátságos, nagyon félt mindenkitől (egyébként az idegenektől a mai napig elbújik). Az első egy-két hétben beletelt 10-15 percbe még egyáltalán meg lehetett őt simogatni, ugyanis messze elkerült mindenkit. Karba tartani pedig egyáltalán nem tudtam, mert egyből kiugrott a kezemből. Manócska ekkor még viszonylag pici volt, talán 5-6 hónapos és kissé sovány.
Ekkoriban én még otthon éltem, azóta viszont egy másik városban lakom. Szerencsére most még így is tudom őt látni heti két-három napon. Nagyon szeretném őt elhozni onnan egyrészt, mert nagyon szeretnék mindennap vele lenni, és minél jobb életet biztosítani neki, másrészt néhány ott lakó ember miatt. De nem tehetem, ugyanis a főbérlőnk (akinek szintén lakásban tartott macskája van) nem engedi.
Abból, hogy Manó kinti cicaként a parkoló részben lakik sok konfliktus születik.

20160911_165429.jpg
2016. szeptember

2016. novemberében Manó megkapta a házát, hogy télen ne fázzon kint. Hozzátenném, hogy SOHA nem ment bele. Kivéve egy alkalommal amikor én raktam bele, akkor legalább 3 másodpercig benne volt.

20161103_113503.jpg
2016. november

Manó étkeztetése egészen egyszerű lenne, HA nem lenne válogatós és ennyire elkapatva. Minden reggel körülbelül reggel 6 órakor már éhes, és délután 1-2 körül várja az ebédjét. De nem jó neki akármelyik alutasakos sem például a bárányt, és a tőkehalat nem szereti. Ugyanakkor vannak nagy kedvencei is, amiken látszik, hogy milyen örömmel habzsolja be. A párizsit is nagyon szereti, de csak akkor ha két lábra áll és kézből adom neki oda falatonként. Manó etetése télen volt a legkörülményesebb ugyanis folyton befagyott az étel és a víz is, ezért ha éppen nem kérte a levitt ennivalót 1-2 óra múlva újra le kellett hozzá menni, hátha addigra éhes lesz.

IMG_20170111_072443.jpg
Jutalomfalatra várva. - 2017. január

Nem túl barátkozós típus, legtöbbször még velem is távolságtartó. Nemrégiben egyszer megsimította a kezemet, és annyira boldog voltam, mert ő sosem fejezi ki úgy igazán a szeretetét.
A játék terén Manó nagyon kedvfüggő. Egyszer szereti, egyszer nem. Szeret az oszlopoknál bujkálni, a felmosóval és a seprűvel is gyakran játszik. De nagyon érdeklődő típus, ha le akarom fotózni egyből belemászik teljes arccal a képbe. (Mondjuk szerintem azt hiszi a telefonomra is, hogy kaja. :D)

IMG_20170112_092826.jpg
2017. január

És természetesen duzzogni is szeret, ilyenkor tilos megsimizni.

IMG_20170116_105952_896.jpg
2017. január

2017. februárjában Manó kapott tőlem ajándékba egy csillogós kék nyakörvet, rajta a nevével. Ez a nyakörv azóta a fő konfliktus okozó, ugyanis vannak akiknek nem tetszik, hogy az én nyakörvemet viselje, ezért folyamatosan eltüntetik róla...A nyakörv jelenleg megint nincs meg.

IMG_20170206_100612.jpg
2017. február

Számomra Manó olyan mint egy családtag, akinek apró ajándékokkal kedveskedek. Aki karácsonyra, névnapra ajándékot kap. És ez az, amit nem szeretnék elveszíteni pár irigy/rosszindulatú ember miatt. Ezt a szeretetet, amit számomra ő adni tud.

IMG_20170223_151803.jpg

Manó ezalatt a háromnegyed év alatt szépen megnőtt, most már nem is vékony. És ha épp olyan kedve van, akkor percekig megmarad karban tartva.

IMG_20170224_093426.jpg
IMG_20170226_201705_115.jpg
IMG_20170227_063214_416.jpg

Reserved Haul

Sziasztok. Ma egy rövidke Haul bejegyzéssel készültem nektek.

55.jpg

Egy Facebook posztban láttam meg a múlthéten, hogy a Reserved-ben hihetetlenül cuki cicás holmik vannak, és ráadásul nőnap alkalmából ingyenes szállítást vállaltak. Ezért úgy döntöttem muszáj beszereznem egy újabb macskás pólót.
56.jpg

A választásom egy "I do what I want!" feliratú felsőre esett, ami szerintem nagyon vicces. A pólóhoz járó címke pedig még egy plusz pont, mert nagyon aranyos.

59.jpg

A pólóval összeségében nagyon elégedett vagyok. Puha, pamut anyaga van, és a minta is egészen jó minőségűnek tűnik.
INNEN rendelhető.
  
IMG_20170317_122154-01.jpg
IMG_20170317_122159-01.jpg