2016. július 5., kedd

Motivációs problémák...avagy miért hagyok abba mindent a felénél?

Talán ez az a téma, amiről a legnagyobb élményem van az elmúlt évek során, ezért gondoltam arra, hogy egy egész posztot szánok arra, hogy kifejtsem azt mik történtek velem az utóbbi időkben emiatt.

Már a középiskolás éveim alatt is tisztában voltam azzal, hogy viszonylag gyakran voltak problémáim a motivációval. Ekkor még ez nem volt akkora probléma hiszen csupán a jegyeimen látszott meg, nem pedig az életemen. De ezután véget ért a középiskola. Örültem is neki, hisz nem szeretem oda járni, másrészt viszont úrrá lett rajtam a teljes kétségbeesés, hogy mi lesz velem. 

Nagy bátran úgy döntöttem beiratkozom kozmetika OKJ szakra. Jó ötletnek tűnt (hisz már akkor is szerettem a sminkeket) egészen addig még rá nem jöttem, hogy bizony a kozmetika nem ebből áll. Három hónap telt el mire már végérvényesen rádöbbentem, hogy ráhagyom ezt a szakot mert nekem ez nem tetszik, meg nem is akarok kozmetikus lenni. Mert én csak sminkelni akarok. :( Fél évkor sikeresen el is lettem tanácsolva, azt hittem na végre szeptemberig bőven lesz időm eldönteni mit akarok. Aha, persze...

Teltek múltak a hónapok. Tavasz, nyár és végül már itt is volt a szeptember. Én meg álltam mint egy szerencsétlen balfék, hogy akkor most mi is legyen. Szeptember 1-én!! rászántam magam, hogy keresek egy iskolát mert most már elég sürgős lenne a dolog. Nagy választék már nem volt, főleg hogy csak esti jöhetett szóba, mivel a motivációs problémák miatt a nappalit úgy gondoltam még hamarabb megunnám. Beiratkoztam hát logisztikára. Egészen jól elvoltam, de egy idő után már kezdtem unni, elkezdtem alig-alig bejárni , végül már egyáltalán nem mentem be. Talán a legnagyobb probléma az volt, hogy halálosan untam, hogy ugyanazt tanuljuk amit már megtanultam kereskedelem szakon a középiskolában. Utána rájöttem, hogy úgy sem akartam volna logisztikus lenni, ez csak egy hirtelen iskola választás volt, mivel nem találtam más lehetőséget.

Májusba eldöntöttem, hogy unom ezt az egész semmirekellő időszakot, szóval elhatároztam munkát fogok találni. Azóta is szorgosan keresem a munkaajánlatokat, mert hihetetlen de sajnos egy fiatal, pályakezdő lánynak szakma nélkül nem nagyon vannak értelmes munkák...

Visszatérve a címre, hogy miért vannak bajaim a motivációval, és miért hagyok mindent abba a felénél ? Fogalmam sincs. Szeretnék ezen változtatni, hiszen tudom, hogy ez nagyon rossz, de egyszerűen nem megy. Ha belekezdek valami eleinte nagyon lelkes vagyok, úgy 2-3 hónapig talán...Aztán elkezd nem érdekelni a dolog, és nem foglalkozom vele.

Most ott tart a dolog, hogy holnap megyek állásinterjúra, és remélem sikerrel járok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése